Rétek

Mint ismeretes, vannak természetes és mesterséges rétek. Az előbbiek különféle, többnyire nem ember által vetett növényfajokból állnak, az utóbbiakon pedig egyetlen, az ember által elvetett és bizonyos ideig termesztett növény nő. Madeira rétjei az első kategóriába tartoznak: csak a Quinta do Palheiro quintán (vidéki birtok kúriával) és néhány más helyen található kisebb mesterséges rét.

Madeira alsó övében (tengerparti sáv), középső övében és a sziget belső területein egyaránt vannak természetes rétek. A belső területek rétjei foglalják el a legnagyobb területet, bár a fajok minőségét és számát tekintve nem mindig ezek a legjelentősebbek.

Madeira déli részén, a teljes tengerparti sávban a Lotus glaucus (trevina) az uralkodó faj. Ez a pillangósvirágúak családjába tartozó évelő növény a legszárazabb helyeken él, és mindenki jó takarmánynak tartja. A déli alsó öv füves területein, a parttól beljebb a következő fajok gyakoriak: Trifolium angustifolium, T. scabrum, Scorpiurus sulcata (cabreira), Psoralea bituminosa (fedegoso), Melilotus parviflora, Lotus parviflorus, Galactites tomentosa (cardo), Plantago lanceolata és P. Lagopus (tanchagem vagy orelha-de-cabra), Andropogon hirtus (feno), Avena fatua (balanco), Cynosurus echinatus, Cynodon Dactylon (grama), Bromus madritensis (panasco), Hordeum murinum, Lolium multiflorum (azevém) stb.

Mindezek a növények és még sok más faj is jól fejlődnek a száraz helyeken. A nedves helyeken gyakori az említett útifűfélék közül az első, továbbá a Trifolium repens (trevo), a Paspalum paspalodes stb.

Mivel a földterületeket nagyrészt növénytermesztésre használják, az alsó öv rétjei korlátozott kiterjedésűek. A termesztett növények között és az utak szélén azonban sok takarmánynövény nő. Közülük megemlítjük a Bidens pilosa (amor-de-burro), a Cichorium Endivia (almeirão), a Senecio vulgaris, a Setaria verticillata, az Agrostis verticillata, a Panicum sanguinale stb., stb. fajokat. A Panicum barbinode (capim) és a P. maximum (erva-da-Guiné) két teljesen meghonosodott fűféle, amelyeket az állattartók állataik takarmányozására termesztenek.

A Seixaltól (’kavicsos part’) Porto do Monizig (’Moniz kikötője’) húzódó sziklákon nő a Sideroxylon Marmulano, a marmulano (Sideroxylon marmulano, cserje), amelynek lombja jó takarmány az állatok számára. São Vicente és Ponta Delgada (’keskeny fok’) között a Genista madeirensis él: ez a faj a Kanári-szigetekről ismert „gacia” és „tegasaste” közeli rokona, és ugyancsak felhasználják az állatok takarmányozására.

Madeira alsó övének rétjei a déli parton 200 méteres, az északi parton 150 méteres magasságig terjednek. Fölöttük kezdődnek a középső öv rétjei: ezek a meredekségük miatt megművelésre alkalmatlan szurdokoldalakat, valamint számos dombot, csúcsot és más, művelésbe még nem vont területet foglalnak el. Gyakran fenyőerdők szelik át vagy határolják őket. Belső övre jellemző fajok is igen gyakran előfordulnak itt, de olyan növényekkel együtt, amelyek csak egy bizonyos magasság fölött válnak uralkodóvá, így az Ornithopus perpusillus, az O. compressus, a Trifolium agrarium, a Briza minor (chocalheirinha), a Holcus lanatus, a Poa trivialis stb. Az Ulex europaeus, a tövises rekettye (carqueja) Madeira második botanikai övében bőségesen terem. Úgy tűnik, hogy itt a leggyakoribb réti növények a Vulpia bromoides és az Andropogon hirtus: az utóbbi a száraz dombokon, az előbbi a hűvös vagy nedves helyeken uralkodik. Az előbbi gyakran sűrű, finom gyepet alkot, amelyet a jószág mohón fogyaszt.

750 vagy 800 méteres magasságtól kezdődnek a belső vidék rétjei és legelői. Ezek a hegyek magas részeit, az erdővel nem borított központi szurdokokat, valamint a sziget déli és északi lejtőinek egy részét foglalják el. A hegyek száraz helyein igen gyakori a Leontodon nudicaulis, az Aira proecox, az Agrostis castellana, a Lotus hispidus és a Plantago lanceolata. A lejtők alacsonyabban fekvő részein ezek a növények a középső öv rétjeinél már említett fajokkal együtt fordulnak elő. A belső szurdokokban a Deschampsia argenvea (barba de bode), a Festuca Donax (palha carga), a Cynosurus elegans és több más faj társul hozzájuk. Ezek a fajok az ilyen helyekre jellemzők, vagy csaknem kizárólag itt fordulnak elő, és csupán nedves vagy árnyékos területeken élnek.

A Ribeira da Metade (’félút-patak’) és a Ribeira da Boaventura szurdokaiban él egy húsos levelű pázsitfű, amelyet a sziget egyik legjobb takarmánynövényének tartanak, ám sajnos igen ritka. Ezt a füvet, a Festuca albida fajt Funchal külvárosában egy földterületen már sikerrel termesztették. A már említett Ribeira da Metade mentén egy pillangósvirágú növény, az Anthyllis Lemanniana is megtalálható; véleményünk szerint kiváló takarmánynövény, amelyet érdemes volna termeszteni. A Dactylis glomerata és az Anthoxathum odoratum ritkán ugyan, de Madeira második és harmadik botanikai övében is előfordul (1921).

Madeira alsó övének réti füvei az októberi esőkkel kelnek ki vagy hajtanak újra, áprilistól májusig pedig eltűnnek: a nap heve kiszárítja őket. Kivételt jelentenek a vizenyős helyek és azok, ahová gyakran eljut az öntözővíz. A sziget középső és felső részén, különösen a köd által rendszeresen érintett övezetben a fű tovább, június közepéig vagy végéig zöld marad. Ez még a tengerpart közelében élő állattartóknak is előnyös: gyakran felmennek oda füvet gyűjteni, és eközben jelentős távolságokat tesznek meg.

Amikor a rétek füve kiszárad, az állatok takarmányául rendszerint a burgonya szára és levele, a szőlő, a cukornád és az óriásnád (cana de roca) levele, valamint a vízfolyások mentén és a gyakran öntözött földek növényei szolgálnak. A szigeten termett és a Portugáliából behozott szénát, továbbá az apróra vágott, korpával kevert banánszárat széles körben használják a Funchalban istállózott állatok etetésére.

Mivel Madeira rétjeit semmilyen módon nem gondozzák, mindegyiken bőven akadnak káros vagy haszontalan növényfajok. A hegyek magasabb részein az állatok szabadon legelik az ott növő füvet. Az alacsonyabban fekvő vidékeken viszont többnyire zölden szedik le a növényeket, mindig annyit, amennyi az állatok napi etetéséhez szükséges.

Madeirán (1921) 30 000 hektár műveletlen föld található; feltételezhető, hogy ebből 10 000 hektáron csak az állatok táplálására alkalmas, jobb vagy rosszabb minőségű fű terem. Ha ezt a hatalmas területet megfelelően hasznosítanák, vagyis igyekeznének javítani a hozamán, az nagy hasznára válna a madeirai állattenyésztésnek. Fejlődéséhez ugyanis csupán bőségesebb takarmányforrásokra van szüksége, mint amilyeneket a sziget jelenleg kínál. Némi jóakarattal talán nem volna rendkívül nehéz a hegyvidék egyes részeit, ahol ma csak gyenge, satnya fű nő, igen termékeny legelőkké alakítani. Ezek megfelelően táplálhatnák vidékünk állatállományának egy részét.