Édesburgonya (Ipomaea Batatas)

A burgonyavirágúak családjába tartozó, Dél-Amerikából származó növény, amely Madeirán gyakori. A szeldelt levelű édesburgonyát a 17. század közepén honosították meg a szigeten. Az ép vagy szögletes levelű változatot csak 1845-ben kezdték termeszteni; az első itt megjelent példányok Demerarából érkeztek.

A madeiraiak rama néven emlegetik az édesburgonya föld feletti részét; a növényt ezzel szaporítják.

Az édesburgonya a madeirai lakosság egyik legfontosabb élelmiszere; igen ízletes lekvár is készíthető belőle.

A Madeirán nagy területen termesztett édesburgonyát a vidéki egyházközségek lakói nagy mennyiségben fogyasztják. Erről a növényről most közreadunk egy évekkel ezelőtt a Portugal Agrícola című lapban megjelent cikket. A benne foglalt érdekes tudnivalók hasznosak lehetnek az édesburgonyát termesztő madeiraiak számára.

Az édesburgonya (Batata edulis) a burgonyavirágúak családjába tartozik. A 17. század közepén került Madeirára, ahol a tengerpart közelétől a művelt területek felső határáig jól fejlődik. Madeirán dugványokkal szaporítják: az alacsonyabban fekvő vidékeken egész évben, a magasabban fekvő helyeken májustól júliusig ültetik.

Egyes gazdák évente két-három édesburgonya-termést is betakarítanak földjeikről, de erre csak a meleg, alacsonyan fekvő, kevésbé csapadékos helyeken van mód. A magasan fekvő területeken évente csupán egyszer terem ez a gyökérnövény. A termést rendszerint a legcsapadékosabb időszak előtt takarítják be, nehogy a nedvességtől a gumók vizenyőssé és nehezen tárolhatóvá váljanak. Az édesburgonya nem különösebben igényes a talaj minőségére, de száraz, mély és közepesen kötött talajon bőségesebben terem.

Madeirán a Batata edulis két jól elkülönülő változata él: a teljes vagy majdnem teljes levelű cordifolia, valamint a többé-kevésbé mélyen karéjos levelű digitata. Az utóbbi régebb óta van jelen a szigeten. A cordifolia változatot 1845-ben honosították meg: az első itt termesztett példányok Demerarából érkeztek.

A madeiraiak nem adnak külön nevet az édesburgonya gumóinak, de a növény föld feletti részét, az indákat színük és küllemük szerint többféleképpen nevezik. A cordifolia változat két gyakori alváltozata a rama inglesa és a rama de São Martinho; mindkettő fehér gumókat terem.

Az előzőnél jóval változatosabb digitata gyakori alváltozatai a következők: rama Machiqueira vagy rama de Sandwich, rama da Magdalena, rama frizada, rama de graveto, rama braço de rei, rama brazileira, rama feiticeira és rama de Cayenna. Az első négy gumója fehér, a következő kettőé vöröses, az utolsó előttié kissé lilás, az utolsóé pedig sárga. Ugyanehhez a változathoz tartozik a 18. században meghonosított rama da terra, amely ma már igen ritka a szigeten.

“

„A rama da terra többnyire nagyobb, édesebb és lisztesebb gumókat terem, mint a modern alváltozatok jelentős része. Hátránya azonban, hogy gyökereinek kifejlődéséhez több idő kell, és évente csak egyszer takarítható be. Ezért kevéssé jövedelmező, s a madeirai gazdák körében kevésbé kedvelt. Gyökerei fehérek, ritkán sárgák.

“

„Az édesburgonya gyökerei keményítőben és cukorban gazdagok, ízletesek, és könnyebben emészthetők, mint annak a burgonyafélének a gumói, amelyet a szigeten semilha néven ismernek. A madeiraiak nagy mennyiségben fogyasztják őket, és háziállataiknak is adják, amelyek nagy mohósággal eszik. A gyökerekből a külföldiek által igen kedvelt édességet készítenek.

Az édesburgonya indái kiváló takarmányt adnak. Madeirán csak zölden szokás az állatoknak adni őket, de száraz takarmányként is felhasználhatók volnának, ha ügyelnének arra, hogy az esők előtt betakarítsák és előkészítsék őket.

Az édesburgonyát a szigeten, mint említettük, kizárólag dugványokkal szaporítják. Barázdákban termesztik, rendszerint más növényekkel, például káposztával, kukoricával, babbal, borsóval stb. együtt. Az édesburgonya rendszerint a barázdák egyik oldalát foglalja el, indái pedig gyakran átfutnak a bakhátakon.