Nyírfa

A Madeira erdősítéséről, különösen pedig a szomszédos Porto Santo (’szent kikötő’) sziget fásításáról e mű több helyén írtak (III-120) kiegészítéseként részleteket közlünk Carlos de Meneses jeles botanikusnak az egykori Diário do Comercio című lapban megjelent cikkéből. A cikk különösen fontos e sokat vitatott, mindig időszerű kérdés szempontjából.

“

„1910-ben egy külföldi, aki nagy érdeklődést tanúsít a sziget újraerdősítése iránt, több nyírfát ajándékozott Porto Santónak, hogy ott elültessék őket.

A szakemberek szerint Porto Santót madeirai vagy mediterrán vidékről származó fafajokkal kell fásítani, nem pedig Közép- vagy Észak-Európa fajaival. Ez utóbbiak éghajlati igényeinek a sziget sem földrajzi fekvése, sem hegyeinek csekély magassága miatt nem tud megfelelni.

Úgy véljük, még a madeirai fafajok között is válogatni kell. Nem valószínű ugyanis, hogy Porto Santo rendkívül száraz, alacsonyan fekvő területein megélnek azok a fajok, amelyek nálunk csak a sziget belsejének völgyeiben és szurdokaiban, vagy szigetünk déli és északi lejtőinek magasan fekvő, nedves részein tenyésznek.

A madeirai mahagóni (vinhático, Persea indica) például nem alkalmas Porto Santo erdősítésére. Bár az oda telepített példányok egyelőre jól mutatnak a rendszeres öntözésnek köszönhetően, eljön az idő, amikor elsatnyulnak, végül pedig elpusztulnak, mert sem a talaj, sem a levegő nem biztosítja számukra az életben maradáshoz szükséges feltételeket.

A kevés csapadék és a nagy hőség, valamint a viszonylag enyhe telek határozzák meg a szomszédos sziget éghajlatát. Hegyein ezért csak bizonyos, Madeira alacsonyabban fekvő övezetében is megtalálható fafajokat érdemes termeszteni, például a babérfát, a tilt (til, Ocotea foetens, madeirai babérfa) és a barbusanót (Apollonias barbujana, babérerdei fa). A madeirai mahagóni (vinhático, Persea indica) viszont nem tartozik közéjük: csak 400 vagy 500 méter fölött kezd valamivel gyakrabban előfordulni, és fejlődéséhez nedvességre van szüksége.

Ha tehát a Madeirán őshonos madeirai mahagóni nem alkalmas Porto Santo fásítására, a nyír még kevésbé az. Mint ismeretes, e fa déli elterjedési határa Alto Minho, Gerês, Marão és Serra da Estrela vidékén húzódik. Jelentős állományokat csak az északi területeken és Közép-Európában alkot, ahol a tél rendkívül hideg, a meleg évszak pedig rövid.

Még ha a nyír Porto Santón termeszthető mediterrán faj volna, akkor sem alkalmaznánk a sziget erdősítésére, mert a lombhullató fák nem igazán alkalmasak a meleg éghajlatú vidékek fásítására.

A szomszédos szigeten örökzöld fákra van szükség, amilyenek Madeira fái általában. Ezek a lehető legnagyobb mértékben óvnák a talajt a párolgástól, és így elősegítenék a források megjelenését. Lombhullató fákból álló erdőtakaró alig javítana a földek állapotán: olyan vidéken, ahol a telek viszonylag enyhék, mint az általunk tárgyalt szigeten, az ilyen erdőtakaró hatása szükségképpen igen korlátozott volna.»