Câmara Pestana (dr. Luiz da)

1863. október 28-án született Funchalban, a ma az ő nevét viselő utca azon részén, amely a székesegyházhoz (Sé) tartozó egyházközséghez (freguesia) tartozik. Apja Jacinto Augusto Pestana volt, aki korábban a kerület (distrito) polgári kormányzósága (Governo Civil, kerületi közigazgatás) titkárságának egyik hivatalában osztályvezető tisztviselőként dolgozott; anyja Dona Helena Ana da Câmara Pestana, egy régi, előkelő madeirai család tagja volt.

A város gimnáziumába (liceu) járt, majd az Escola Politécnicában elvégezte az előkészítő tanulmányokat. 1884-ben beiratkozott a lisszaboni Orvos-sebészeti Iskolába (Escola Médico-Cirúrgica), amelynek később egyik legkiválóbb tanáraként szerzett nagy megbecsülést.

Tehetséges és igen szorgalmas diák volt. Rendkívüli jósága és figyelemre méltó jelleme miatt tanárai és diáktársai egyaránt nagyra becsülték. Neve körül a tisztelet és a rokonszenv valóságos glóriája alakult ki, amely az idő múlásával csak erősödött, míg végül szinte rajongássá vált.

Orvosi tanulmányai lezárásakor megvédett értekezésének címe O microbio do carcinoma volt. Már ebben a munkában megmutatkozott a laboratóriumi kutatás iránti vonzalma, amelyben később oly kiválóan bizonyított.

Tanulmányait 1889. július 24-én fejezte be. Ezután azonnal kutatni kezdte azt a szakterületet, amelynek később teljesen szentelte magát, s amely élete végéig a leginkább foglalkoztatta.

Nem sokkal később, amikor a nagy parlamenti szónok, Antonio Candido volt a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) minisztere, a kormány úgy döntött, hogy egy orvost külföldre küld Robert Koch tuberkulinja sokat emlegetett eredményeinek tanulmányozására. A szert egy ideig az elmúlt évszázadok legnagyszerűbb felfedezésének nevezték. Nézzük, mit írt erről egy korabeli újság: „Nálunk a felindulás a tuberkulózisban szenvedők nagy számával arányos erővel terjedt; e betegek jelentős helyet foglalnak el kórképeink között. A megrázkódtatás olyan erős volt, hogy még az állam legfelső köreit is elérte, amelyek rendszerint érzéketlenek az élet és halál efféle apró ügyei iránt. Igaz, a halálra ítélt sokaság megrendülése nem találhatott volna jobb közvetítőt a felső körökhöz, mint az akkori miniszter művészi lelkületét. Antonio Candido a politikus ellentéte volt – ez a legnagyobb dicséret, amelyet bárkiről elmondhatunk, aki valaha szerepet vállalt politikai életünkben. Elhatározták, hogy valakit Párizsba vagy Berlinbe küldenek, hogy tisztázza, mi igaz a bejelentett csodából. A kinevezésről Antonio Candido két olyan férfit kérdezett meg, akik orvosi világunkban betöltött helyük és tiszteletre méltó jellemük révén egyaránt kiemelkedtek: Sousa Martins és Ferraz de Macedo professzort. Csak egyetlen nevet javasoltak: Pestanáét. A felmerült súrlódások ellenére Pestana 1891 januárjában Párizsba indult azzal a megbízatással, hogy ott és úgy tanulmányozza a bakteriológiát, ahol és ahogyan jónak látja, továbbá derítse ki, mit lehet tudni Koch állítólagos felfedezéséről.

Párizsban Pestana szinte ki sem mozdult a laboratóriumokból és a kórházakból. Délelőtt Potain klinikai munkáját követte, utána Cornil laboratóriumába ment, ahol Chantemesse bakteriológiai tanfolyamán vett részt. A tanfolyam befejeztével az Institut Pasteurbe került, ahol a nagy mestertől megtanulta a veszettség elleni oltás eljárásait. Képzését Strauss laboratóriumában fejezte be; ott kezdte meg a tetanusz toxinjaival kapcsolatos kutatásait.”

E kutatások oly jelentősek voltak, hogy 1891. június 27-én Strauss professzor, a párizsi orvosi kar tanára bemutatta Pestanát a Société de Biologie ülésén. Pestana ott ismertette eredményeit, előadását pedig egyhangú tetszéssel és elismeréssel fogadták. Hozzá kell tennünk, hogy Pestana 4 hónapig kapott támogatást a portugál kormánytól, de tovább maradt Párizsban: saját költségén és áldozatvállalásával fejezte be azokat a tanulmányokat, amelyeket szakmai képzéséhez nélkülözhetetlennek tartott.

Külföldi kiküldetéséből hazatérve Câmara Pestana már csak annak a munkának akarta szentelni magát, amelyhez határozott tehetséget érzett. Azonnal megfogalmazódott benne a gondolat, hogy hazáját – ha szerény keretek között is – bevonja az új tudomány, a bakteriológia világszerte folyó kutatásába. Portugáliában ezt a tudományt akkor még csak külföldi szakkönyvekből és folyóiratokból ismerték, és jelentős laboratóriumi munkát sem végeztek nálunk.

Tehetsége, rátermettsége és már-már fanatikus lelkesedése bőven elegendő volt ahhoz, hogy komoly bakteriológiai kutatásokba fogjon, és azokból a lehető leghasznosabb eredményeket hozza ki. Egyedül, mindennemű hivatalos támogatás nélkül azonban még kisebb kísérletekbe sem kezdhetett: azokhoz is különféle berendezésekre, mikroszkópokra, inkubátorokra stb. lett volna szüksége. Ezek nélkül semmilyen próbálkozása nem járhatott volna sikerrel.

A Lisszaboni Orvos-sebészeti Iskola, ismerve dr. Câmara Pestana kivételes képességeit és szaktudását, elérte, hogy a kormány az iskola bakteriológiai laboratóriumi előkészítőjévé nevezze ki. Ehhez előbb le kellett küzdenie a különböző hivatalos szervek komoly ellenállását, amit a felsőoktatási intézmény tanári karának kitartása tett lehetővé.

A Câmara Pestana rendelkezésére bocsátott eszközök és műszerek nem voltak elegendők a nagy jelentőségű kutatásokhoz, amelyeknek szentelni akarta magát. Vasakaratával, lankadatlan és kitartó munkájával mégis elérte, hogy egyetlen év alatt hat, az ő ösztönzésére készült doktori értekezés szülessen, saját értékes, eredeti munkái mellett.

Az orvosi iskolában végzett egyévi kutatását és elemzéseit Câmara Pestana az Orvostudományi Társaságban tartott előadással zárta. Ebben beszámolt munkájáról, különösen a tetanusszal kapcsolatos vizsgálatairól, amelyeket Párizsban kezdett és Lisszabonban folytatott.

Az előadás az általános kórtan kiváló tanulmánya volt. Középpontjában egy új gyógymód kidolgozása állt, amely lehetővé tette az olyan betegségek gyógyítását, mint a tetanusz: ezeknél a szervezetet a mikrobák termékei mérgezik meg. Pestana ezt az addig csak álomnak tűnő elképzelést valóra váltotta. Előadásán egy nyulat mutatott be, amely a tetanuszbaktériummal végzett legerősebb beoltásokat is túlélte.

Lisszabonban hamarosan megalakult a Bakteriológiai Intézet. Kiváló madeirai honfitársunk itt aratta legnagyobb sikereit, és aranybetűkkel írta be nevét az orvostudomány történetébe.

Az intézet alapításának körülményeit egy korabeli folyóirat hű beszámolója alapján idézzük fel.

“

„Pestana életének legboldogabb napja közeledett: a sors egy teljesen felszerelt laboratóriummal ajándékozta meg, ahol mikrobáinak és munkájának élhetett. Ezt Lisszabon ivóvizének és José Dias Ferreira e tekintetben kifogástalan kezdeményezésének köszönhette. A lisszaboniakat nyugtalansággal töltötték el a hírek, hogy a víz fertőző kórokozókat tartalmaz; Lisszabonban és környékén hirtelen megszaporodtak a tífuszos megbetegedések. Mindez, valamint a közegészségügyi bizottság és a sajtó sürgetése arra indította a belügyminisztert, hogy elengedhetetlennek ítélje Lisszabon vizének alapos tudományos vizsgálatát.

Az elemzés elvégzésére alkalmas szakember személye egyértelmű volt: a miniszter már ismerte őt az általa olvasott beadványból, és az orvosok is egyhangúlag őt javasolták.

Az 1892. október 21-i miniszteri rendelet (portaria) Pestanát bízta meg a lisszaboni vizek elemzésével. A vizsgálatokhoz semmi sem állt rendelkezésre: sem segítők, sem helyiség, sem műszerek, sem anyagok. 15 nap alatt mégis minden elkészült. A laboratóriumot a Hospital de São José (Szent József Kórház) egyik, a Santo Onofre egykori kórterméhez csatlakozó épületében rögtönözték, amelyet gyorsan az új feladathoz igazítottak. A külföldről sürgősséggel megrendelt berendezések egymást követő szállítmányokban érkeztek meg. Természetesen a hivatalos közvetítéssel beszerzettek jöttek utoljára, a magánúton megrendeltek pedig elsőként. Segítőjét Pestana maga választotta: Aníbal Bettencourt urat, akit az orvosi iskolában végzett munkájából ismert. Bettencourt egyfajta második Pestana volt: értékes munkát végző, a mikrobák megszállottjaként kutató, igazgatójához hasonlóan szerény és önzetlen ember. Aki azt állítaná, hogy Pestana, bár szabad kezet kapott a kiadásokban, a berendezkedés során csak a feltétlenül szükséges összegeket költötte el, az feltételezné, hogy a laboratórium birtoklása felett érzett boldogság elhomályosíthatta volna nemes tulajdonságait, és más magatartásra késztethette volna.”

Az 1892. december 29-i rendelet létrehozta a Lisszaboni Bakteriológiai Intézetet, igazgatójává pedig kiváló madeirai honfitársunkat, dr. Luís da Câmara Pestanát nevezték ki. Ettől fogva egész munkás életét az intézet fejlődésének és jó hírnevének szentelte. Hamar elérte, hogy az ott végzett munkát külföldön is nagy elismeréssel fogadják, őt magát pedig a bakteriológia legkiválóbb művelői között tartsák számon. Kutatásai és laboratóriumi munkája állandóan foglalkoztatták; érdeklődése már valóságos megszállottsággá fokozódott. Ennek még kevéssel a halála előtt is ékesszóló tanújelét adta.

Kutatásairól és munkájáról – amelyek közül sok jelentős tudományos értéket képviselt – számos cikket és tanulmányt közölt a Medicina Contemporanea, a Revista de Medicina e Cirurgia, az Archivo de Medicina és más folyóiratok hasábjain. Ezek nagy elismerést szereztek neki. Közülük külön is megemlítjük az Etiologia da febre typhoide, a Considerações sobre o diagnostico da diphtheria és a Sorotherapia da diphtheria című munkákat.

Dr. Aníbal Bettencourttal együtt írta a Contribuição para o estudo bacteriologico da epidemia de Lisboa és a Tratamento da raiva em Portugal pelo systema Pasteur című munkát, amelyek a Revista de Medicina e Cirurgia folyóiratban jelentek meg, akárcsak a Duas pequenas epidemias de febre typhoide. Több német nyelvű munkát is írt az 1894-es lisszaboni járványról, a leprabacilusról stb., portugálul pedig jelentést tett közzé Lisszabon ivóvizének bakteriológiai elemzéséről. Külön füzetekben is megjelentette a Lisszaboni Orvosi Iskolában készített doktori és pályázati értekezéseit, valamint egy tetanuszról szóló tanulmányát.

Munkái külföldön is nagy hírnevet szereztek neki. Jelentős tudományos társaságok tagjává választották, és több külföldi tudós különös megbecsülését élvezte; írásaikban a legnagyobb elismeréssel szóltak róla. A tudomány történetében tanulmányaival és kitartó munkájával kivívott helye természetes jelöltté tette a felsőoktatási pályára. Pályázott a Lisszaboni Orvosi Iskolában Sousa Martins kiváló professzor halálával megüresedett állásra. A rendkívül fényes pályázati eljárás tovább erősítette korábbi hírnevét: értekezésként a Sorotherapia című figyelemre méltó tanulmányt nyújtotta be. Az 1898. május 12-i rendelettel az iskola helyettes tanárává (lente substituto) nevezték ki. Ott nagy hozzáértéssel tanította a kórbonctant és a törvényszéki orvostant; halálával a felsőoktatási intézmény egyik legkiválóbb tanárát veszítette el.

Dr. Luiz da Camara Pestana a S. José kórház orvosa volt, ahol kiváló szolgálatot végzett. 1899. december 17-én ideiglenesen átvette a sürgősségi sebészi tisztséget. Az állást pályázat útján 1890. december 4-én nyerte el véglegesen, majd 1895 májusában ugyanennek az intézménynek a rendkívüli sebészei közé került.

A már említett külföldi tudományos küldetésén kívül több közszolgálati megbízatást is teljesített. Utolsó feladata az volt, hogy Portóban a városi intézet igazgatójával és néhány külföldi orvossal együtt tanulmányozza a pestis elleni szérumok hatásosságát. Ebben a városban, e vizsgálatok során fertőződött meg a végzetes betegség kórokozójával.

A szörnyű betegség tünetei csak akkor jelentkeztek, amikor portói útjáról már visszatért Lisszabonba. Sem az orvostudomány, sem odaadó kollégáinak és barátainak erőfeszítései nem tudták legyőzni a betegséget. Az elkülönítésére kijelölt Hospital de Arroiosban halt meg 1899. november 15-én, déli 12 óra körül. A tudomány iránti szeretete és az emberiség iránti elkötelezettsége okozta halálát.

Korai halálának tragikus körülményei az egész országban gyászos visszhangot és mély megrendülést keltettek. Még mindenki emlékezetében élnek, ezért nem kíséreljük meg most újra leírni őket, amikor szerencsétlen sorsú földink, egykori iskolatársunk és barátunk életének legfontosabb állomásait vázoljuk fel.

Ezt ékesszólóan és megrendítően megtette odaadó barátja és munkatársa, dr. Belo de Morais. Szavait valamennyi akkori újság közölte. A „halál magasztalójává” válva a valóságot elevenen és közvetlenül megjelenítő, magával ragadó soraival őszinte könnyeket csalt olvasói szemébe.

A gyász mindenütt rendkívüli méreteket öltött. Számos hivatalos személy és számtalan magánember osztozott benne, a legszerényebb polgártól az állam legfőbb vezetőjéig.

I. Károly néhány pillanattal Camara Pestana halála után a következő levelet írta az akkori miniszterelnöknek: „Kedves José Lucianóm! Most értesültem Pestana halálának szomorú híréről. Azt kívánom, hogy amint a kamarák összeülnek, kormányom nyújtson be a Cortes (a portugál országgyűlés) elé törvényjavaslatot, amely nyugdíjat biztosít Pestana tudós professzor édesanyjának és lányának. A professzor nehéz kötelességének dicső áldozata lett.

Azért kívánom ezt, mert a nemzet kötelessége tisztelegni annak emléke előtt, aki életében oly nagy dicsőséget szerzett neki. Igaz barátod, A KIRÁLY”.

A kiváló orvos emléke előtt tisztelgő intézkedések közé tartozott, hogy az 1902. augusztus 10-i rendelettel a Lisszaboni Bakteriológiai Intézet a „Real Instituto Bacteriologico Camara Pestana” nevet kapta.

Itt, Madeirán a kiváló tudós emlékét szerencsére a Câmara Pestana elmegyógyintézet (Manicómio Câmara Pestana) is őrzi. Alapítása a város több polgárának kezdeményezéséből és kitartó erőfeszítéséből fakadt: azt akarták, hogy a kiváló madeirai neve elválaszthatatlanul összefonódjon e gyógyintézmény létével (lásd: Câmara Pestana elmegyógyintézet). A kertben, az épület előtt márványoszlopon áll Camara Pestana bronz mellszobra; róla nevezték el az elmebetegeknek fenntartott kórházat. Funchal városi tanácsa annak az utcának a nevét, ahol szülőháza áll, Pretasról Camara Pestanára változtatta.

A házon márványtáblát helyeztek el a következő felirattal: „Ebben a házban született MDCCCLXIII. október XXVIII-án dr. Luiz da Camara Pestana, a kiváló portugál bakteriológus. Lisszabonban hunyt el MDCCCXCIX. november XV-én, a Porto városát sújtó bubópestis áldozataként, amelynek tanulmányozására a legnagyobb önfeláldozással és emberbaráti elhivatottsággal vállalkozott. A madeirai orvosok tiszteletadása. 1913.”

A tábla ünnepélyes felavatására 1913. november 15-én, Camara Pestana halálának tizennegyedik évfordulóján került sor. A kiváló kollégájuk és neves, tragikus sorsú földijük előtti tiszteletadás a madeirai orvosok kezdeményezése volt.

Ez az egyetlen emléktáblafelirat a város utcáin.