São Roque do Faial (egyházközség)

Faial plébániájához tartozott, mígnem 1848-ban leválasztották róla, és önálló egyházközséggé (freguesia) alakult. Legkorábbi ismert telepesei közé tartozott Brás Pereira da Silva, akitől a faiali Pereira da Silva család származik, továbbá Jácome Nunes és néhány Pires családnevű személy.

Nevét a Szent Rókus tiszteletére szentelt kápolnáról kapta, amely a 16. század közepe óta áll ott.

Az eredeti kápolnát Cristóvão Pires építtette 1551 körül. Faial egyházközségében lakott, és még abban az évben, augusztus 6-án a funchali székesegyház (Sé do Funchal) székeskáptalana előtt, a főpap távollétében kijelentette, hogy a kápolnát saját költségén építtette és megfelelő javadalommal látta el. Egyúttal engedélyt kért, hogy istentiszteleteket tarthassanak benne. A kápolnát többször javították, 1889-ben pedig jelentősen kibővítették; ekkor Casimiro Augusto de Freitas e Abreu atya volt a helyettes plébános.

A kápolna szűkös méretű volt, részeinek aránytalansága miatt az összkép igen kellemetlen hatást keltett, és veszélyes helyen állt. Ráadásul már erősen romos volt, így új templom építése feltétlenül szükségessé vált. Daniel Nicolau de Sousa plébános vállalkozott erre a kockázatos feladatra egy kis lélekszámú, szűkös forrásokkal rendelkező egyházközségben. Kitartó és fáradhatatlan munkával sikerült nagyobb templomot építtetnie egy biztonságosabb, könnyebben megközelíthető helyen. Ezzel jelentős és nagyra értékelt fejlesztést biztosított egyházközségének. A kiválasztott hely a Chão do Cedro Gordo (’a vastag cédrus földje’) településrészen (sítio) található; az új templomot 1927 decemberében a megyés főpásztor ünnepélyesen megáldotta.

Az 1746. február 11-i királyi levél (carta régia) lelkészséget (curato) hozott létre a faiali egyházközségben. A lelkésznek (cura) bizonyos szertartásokat a São Roque-kápolnában kellett végeznie. Valahol azt olvastuk, hogy a lelkészség székhelye ebben a kápolnában volt. Ezt nem tartjuk kellően megalapozottnak, noha a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jegyzetírója is ezen a véleményen van.

Az önálló egyházközséget valójában az 1848. július 24-i törvény (carta de lei) hozta létre. Ekkor plébánost kapott, és azóta is folyamatosan van plébánosa. Első plébánosai Francisco José Nunes (1848–1865), aki ott halt meg, Estevão Correia Bizarro (1865–1869), Caetano Velosa Castelo Branco (1869–1870), António Pereira (1870–1880) stb. voltak.

Főbb településrészei: Terreiros, Cancela, Lombo dos Palheiros (lombo: két völgy közötti hegyhát), Serradinho, Chão do Cedro Gordo, Pico do Cedro Gordo (a pico jelentése: csúcs), Achada do Folhadal (achada: fennsík), Lombo Grande, Achada do Pau Bastião, Fajã do Cedro Gordo (fajã: keskeny sík földsáv egy sziklafal lábánál) és Ribeiro Frio (a ribeiro jelentése: patak). Az utóbbi településrészt kellemes, festői fekvése és az onnan nyíló meglepő panoráma miatt érdemes felkeresni.

Az egyházközségnek van egy 1903-ban alapított állami iskolája, amely jelenleg Chão do Cedro Gordo településrészben működik (1921). Lakossága 956 fő (1921).