Gabonarendszer

A madeirai gabonarendszer (regímen cerealífero), amely ellen a lakosság mindvégig tiltakozott, 1899-ben kezdődött, és 1913. januárban ért véget. Az 1899. december 23-i rendelet hagyta jóvá a madeirai búza- és lisztkereskedelem szabályzatát, és vezette be ezt a rendszert. A rendeletet ugyanazon év július 14-i törvénye előzte meg. Az 1899. július 26-i rendelet jóváhagyta a búza és őrlési termékei kereskedelmének szabályzatát, az 1909. október 28-i rendelet pedig újabb módosításokat vezetett be a sziget gabonarendszerében. A monopóliumot létrehozó jogszabályok szerint fogyasztási célra bármilyen eredetű búzát csak a nyilvántartásba vett kereskedők és lisztgyártók hozhattak be, a gazdák pedig vetőmagként importálhattak búzát. A központi piac igazgatóbizottságának minden év augusztus 5-ig közzé kellett tennie a felhívást az eladásra kínált szigeti búza készletbejelentésére. A felhívás lezárását követő legfeljebb öt napon belül a kirendeltségnek közzé kellett tennie a bejelentett gabona mennyiségét és annak felosztását az említett, nyilvántartásba vett kereskedők és gyártók között.

Az 1920. március 24-i 960. számú törvény szabaddá tette a hazai búza és őrlési termékei kereskedelmét és szállítását, a nyilvántartásba vett gyártókat pedig a teljes bejelentett búzamennyiség megvásárlására kötelezte. Előírta továbbá, hogy a Madeirának szánt külföldi búzát a Mezőgazdasági Minisztérium által közzétett, hatályos táblázatok szerint osszák fel a nyilvántartásba vett kereskedők és gyártók között. E búzát és a külföldi lisztet a kormánynak kellett beszereznie, a kenyér árát pedig Lisszabonon és Portón kívül a községi tanácsoknak kellett megállapítaniuk. E jogszabály után született még az 1921. november 30-i rendelet, amely csak kisebb módosításokat hozott a korábbi rendszerhez képest. Előírta azonban, hogy Funchalban a liszt és a kenyér árát minden gabonaévre a központi kormány állapítsa meg, miután meghallgatta a városban működő mezőgazdasági kereskedelmi küldöttbizottságot.

Bár a lakosság többször is kifejezte ellenszenvét a gabonarendszerrel szemben, amelynek leple alatt annyi zaklatást és visszaélést követtek el, és a köztársaság néhány vezető személyisége is ígéretet tett a megszüntetésére, csak 1922. december 22-én sikerült elérni, hogy a szenátus (senado, a városi tanács) jóváhagyja a liszt szabad madeirai behozataláról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot a törvényhozás házaiban már az előző év szeptemberében megvitatták. A gyűlölt gabonamonopóliumnak véget vető 1392. számú törvény dátuma 1913. január 13. volt. Az 1922. július 31-i 1294. számú törvény és az ugyanazon év szeptember 1-jei rendelettel jóváhagyott szabályzat nem szabadította meg a szigetet a malomtulajdonosok uralmától.

A cukorrendszer (regímen sacarino, a cukor- és szeszgyártást szabályozó jogrend) jogos tiltakozásokat váltott ki, főként azért, mert a cukrot ettől fogva magas áron árulták. Legalább azzal az előnnyel járt azonban, hogy sok föld értékét növelte, és a sziget igen sok földbirtokosának és gazdálkodójának számottevő hasznot hozott. A gabonarendszer ezzel szemben csak a malomtulajdonosok gazdagodását szolgálta; sőt kijelenthetjük, hogy éppen ezért vezették be. Kétségtelen, hogy a lakosságot továbbra is kizsákmányolják, és a kenyeret rendkívül magas áron árulják. Meggyőződésünk azonban, hogy ha még mindig érvényben lennének a behozatalt tiltó törvények, helyzetünk még súlyosabb volna: sok év tapasztalata mutatta meg, hogy semmilyen nyereség nem elégíti ki a malomtulajdonosok kapzsiságát.