Gama (dr. António da)

António da Gama neve bizonyára ismeretlen a madeiraiak többsége előtt, noha a 16. században nagy tekintélyű jogtudósként tevékenykedett, és korának művelt Európájában széles körű hírnévnek örvendett.

Írásai és egy külföldi egyetem tanáraként szerzett hírneve hazánkban korának legkiválóbb jogtudósai közé emelte. Elsősorban kiterjedt jogi ismereteinek köszönhette, hogy a Casa da Suplicaçãóban (a lisszaboni legfelsőbb fellebbviteli bíróság), a kancellárián és a Desembargo do Paçóban (a király legfőbb igazságszolgáltatási tanácsa) a legmagasabb tisztségeket töltötte be. De Juribus, quibus Lusitanum imperium in Africa, Índia ac Guinea. Decisiones supremi senati regni Lusitanae című művét egymás után Lisszabonban, Frankfurtban, Cremonában, Velencében és Antwerpenben adták ki. Antwerpenben hat kiadást ért meg; az utolsó 1735-ben, szerzője halála után száznegyven évvel jelent meg.

Az, hogy egyes írásai ilyen hosszú időn át egész Európában népszerűek voltak, csak belső értéküknek tulajdonítható. Ez különösen figyelemre méltó egy külföldi szerző esetében, aki olyan országból származott, amely szellemi kultúrájával nemigen tűnt ki.

António da Gama, aki néhány művét António da Gama Pereira néven írta alá, 1520-ban született ebben a városban. Apja dr. Lourenço Vaz da Gama Pereira volt, aki ezen a szigetcsoporton az elhunytak és távollévők javainak gondnokaként (provedor dos defuntos e ausentes) működött; anyja Dona Branca Homem de Gouveia volt.

Már kisgyermekként feltűnő érdeklődést mutatott a tudományok iránt. A humán tudományok tanulmányozása során különösen a latin nyelvben bizonyult tehetségesnek, majd 1537-ben a Coimbrai Egyetemre (Universidade de Coimbra) ment, ahol római jogot tanult. A híres tanár és jogtudós, Gonçalo Vaz Pinto legkiválóbb tanítványa volt. Diogo Barbosa Machado szerint „ő nem irigyelte tanulótársait, ám mindannyian irigyelték őt”.

1543-ban baccalaureusi (bacharel, egyetemi végzettségű) fokozatot szerzett, 1546. február 23-án pedig megpályázta az egyetem egyik katedráját. Fellépését tanárok és diákok egyaránt nagy elismeréssel fogadták.

Tudását gyarapítani kívánta, ezért a Bolognai Egyetemre ment, amely akkoriban talán a leghíresebb egyetem volt. Miután ott fényes bizonyítékát adta tehetségének és tudásának, felvették e neves intézmény tanári karába. Az egyetemet akkor az európai tudomány egyik nagy központjának tartották.

Hírneve III. János király figyelmét is felkeltette: meghívta Portugáliába, majd egyetemi tanárrá nevezte ki egy katedrára a mi egyetemünkön. Később az udvarba hívták, ahol haláláig maradt. Magas tisztségeket töltött be, és ezekben kivételesen megmutatkozott széles körű értelme és tudásának mélysége. A Casa da Suplicação (a lisszaboni legfelsőbb fellebbviteli bíróság) fellebbezési ügyeinek főtörvényszéki bírája (desembargador) volt, majd kancellár lett, utána pedig a Desembargo do Paçóhoz (a király legfőbb igazságszolgáltatási tanácsa) került. Más fontos tisztségeket is betöltött. Nemcsak bíróként szerzett hírnevet, és nemcsak kivételes jogtudósként tűnt ki mindvégig: kiváló jelleméért is nagy tisztelet övezte, neve pedig mindenki szemében a legnagyobb megbecsülésnek örvendett.

Több mint 40 éven át teljes odaadással látta el különféle tisztségeinek feladatait. Közben sohasem hagyott fel a jogtudomány tanulmányozásával, amelynek mestere volt; véleményét mindig nagyra becsülték, és a legnehezebb ügyekben is kikérték.

A fent említett művén kívül más írásokat is hátrahagyott, valamennyit latinul; ezeket a Bibliotheca Lusitana (’portugál könyvtár’) sorolja fel, és közülük néhány több kiadást is megért. Számos kiadatlan műve is maradt. 1595. március 30-án halt meg Lisszabonban, és a Convento de Santo Elói (Szent Eligiusz-kolostor) kolostorban temették el. Sírján a következő felirat olvasható: „Dr. António da Gama Pereira sírja. Urunk, a király tanácsának tagja, a Desembargo do Paço bírája és a Casa da Suplicação kancellárja volt; e törvényszékeken 49 évig szolgált. 75 évet élt. 1595. március 30-án hunyt el.”