Leite Monteiro (José tanácsos)

José Leite Monteiro tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) nem volt madeirai, mégis olyan megható szeretettel rajongott a szigetért, ahol élete nagy részét töltötte, amilyennel a legodaadóbb szülöttje szeretheti szülőföldje szépségeit. Minden érzelme, minden törekvése és szellemének minden szárnyalása ennek a kis szigetnek a szűk határai közé összpontosult. Kivételes szellemű, rendkívül művelt ember volt, a legtekintélyesebb jogtudósok egyike, aki a közügyek számos területén sokféle, figyelemre méltó képességgel rendelkezett. Hazájában joggal törekedhetett volna a legirigyeltebb pozíciókra a politikában, a jogászi pályán, az irodalomban vagy a tanári hivatásban. Természetes szerénysége, az elvonultság és a tanulás szeretete, valamint a hivalkodó külsőségektől való veleszületett idegenkedése azonban eltántorította azoktól a fényes és magas tisztségektől, amelyek rendszerint olyannyira vonzzák az értelmiségieket. Más környezetben és más körülmények között Leite Monteiro tanácsos könnyen kiemelkedő helyzetbe kerülhetett volna, és értékes műveket alkothatott volna. A madeirai környezet viszonyai, amelyek között élt, ezt nem tették lehetővé számára.

1841. szeptember 27-én született Porto városában. Apja dr. Caetano José Gomes Monteiro volt, aki Funchal egyik bírói kerületében kerületi bíróként (juiz de direito) szolgált, és ott is halt meg; anyja Dona Margarida Fernandes Leite Monteiro volt.

1859-ben beiratkozott a Coimbrai Egyetem (Universidade de Coimbra) jogi karára, és 1864-ben szerzett diplomát. 1863-ban megjelentette O Ultramontanismo na Instrução Pública em Portugal című füzetét, 1864-ben pedig Estudos de Patologia Social című könyvét. Ezek az írások figyelemre méltó, korán megmutatkozó tehetségről tanúskodnak, bár a bennük képviselt tanokat a legélesebb bírálatok érték. 1895-ben kezdte kiadni Elementos de Direito Civil Português című művét, amelyből csak az 1., 244 oldalas füzet jelent meg.

Dr. José Leite igen sokat írt a funchali időszaki sajtóba, különösen a Lâmpada, az O Oriente do Funchal (’Funchali Kelet’), az Imprensa Livre és a Direito számára. Számos cikke vált híressé eredeti és szép megformálásáról, érvelésének erejéről, s talán még inkább nyelvezetének hevességéről és szenvedélyességéről. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ha a fővárosban újságíróskodott volna, nevét olyan nagy újságírókéval emlegetnék együtt, mint Sampaio António Enes, Mariano de Carvalho és Emidio Navarro.

Ügyvédként kiemelkedő munkákat alkotott; nagy kár, hogy ezek az ügyvédi irodák polcain maradtak. Tudomásunk szerint a már említett művén kívül mindössze két-három jogi tárgyú kisebb írása jelent meg.

A gimnáziumi filozófiatanári állásért tett nyilvános versenyvizsgán kiemelkedően szerepelt. Dr. Teófilo Braga, dr. Leite Monteiro tisztelője Lisszabonból Portóba utazott, hogy végignézze a vizsgát, amelyen kiváló földink, dr. Manuel Joaquim Teixeira is a jelöltek között volt. Leite Monteiro a legmagasabb minősítést kapta, és 1867-ben kinevezték gimnáziumunk (liceu) tanárává. Bár a versenyvizsgán fényesen bizonyított, és kétségtelenül alkalmas volt a filozófiai katedra betöltésére, az igazság kedvéért el kell mondanunk: hiányoztak belőle az igazi pedagógus képességei, tanítványai pedig általában keveset tanultak az óráin. Közszolgálati megbízatásai közé tartozott a helyettes polgári kormányzói (governador civil) tisztség. Többször ténylegesen is ellátta a hivatal feladatait; 1902. február 3-i és 1906. március 26-i rendelettel is kinevezték erre a posztra. Tagja volt a kerületi tanácsnak (Conselho de Distrito), továbbá elnöke a kerület főtanácsának (Junta Geral) és a funchali városi tanácsnak (Câmara Municipal do Funchal). Az utóbbi tisztségében nagy figyelmet fordított a közkönyvtár fejlesztésére. Az ott található, Madeirával foglalkozó külföldi művek szinte mindegyikét az ő vezetése idején szerezték be. Városi múzeumot is szeretett volna létrehozni.

Tagja volt a régi fúziós pártnak, és részt vett az 1868-as madeirai politikai küzdelmekben. Később jelentős szolgálatokat tett a Regenerátor Pártnak, főként a Direito szerkesztőjeként. Tagja volt a berlini Nemzetközi Jogi Egyesületnek. Neki és a néhai Alfredo César de Oliveira kanonoknak köszönhető a „Madeirai virágok” (Flores da Madeira) című mű megjelentetése, amelyben madeirai költők számos értékes alkotását gyűjtötték össze. 1920. március 10-én hunyt el.