Sztyepp

A jól ismert koppenhágai botanikus és biológus, dr. Martin Vahl Zonas e biochoros geograficos című érdekes munkájában a sztyeppék közé sorolta azt a növénytársulást, amely Madeira alsó övének (tengerparti sávjának) száraz területei közül sokat borít. Ebben az Andropogon hirtum tűnik a leggyakoribb fajnak.

Bár elismerjük, hogy Madeirán egyes években igen érezhető a csapadékhiány, dr. Vahl véleményét nem tudjuk elfogadni. A sztyepp meghatározásakor ugyanis bizonyos éghajlati hatásokat is figyelembe kell venni, köztük olyanokat, amelyek kifejezetten helyi jellegűek.

Köztudott, hogy a tenger közelsége, valamint a tenger és a szárazföld között kialakuló légáramlások miatt Madeira alacsonyabban fekvő övezetében szinte mindig sok vízgőz van a levegőben. Az övezet hőmérsékleti viszonyai miatt ez a vízgőz ritkán jelenik meg köd formájában, ám a csapadékmentes időszakokban kétségtelenül segíti a növényzetet. Mivel minden talaj nedvszívó, bár különböző mértékben, közvetlenül is felveheti a levegőben lévő nedvességet. A felszívott nedvesség pedig bizonyos mértékben hozzájárulhat a növények életben maradásához. Dr. Mason arról számol be, hogy egy tálat tiszta éjszakákon a szabadban hagyva néhány óra alatt jelentős mennyiségű harmatot gyűjtött össze. Madeira alacsonyabban fekvő övezetében azonban ez nem általános jelenség, amint azt más megfigyelők is észrevették. Az viszont nem vitatható, hogy sok éjszaka bizonyos mennyiségű vízgőz csapódik le a talajon és a növények szervein, s ebből a növényzetnek valamennyi haszna származik.

A levegő páratartalma mérsékli a párologtatást, így a növények kevesebbet használnak fel a tárolt vagy gyökereikkel a talajból felvett vízből. A növények még száraz éghajlaton is takarékoskodhatnak vízkészletükkel: lassíthatják növekedésüket, vagy más módon csökkenthetik a párologtatással járó veszteséget.

A sztyeppnek több típusa van, de dr. Vahl feltehetően a füves sztyepp létezését feltételezi Madeira alacsonyan fekvő vidékén. Dr. Drude szerint ezt a sztyepptípust olyan növénytársulások jellemzik, amelyek télen nyugalmi állapotba kerülnek, növényeik pedig a nagy hőség időszakában kiszáradnak. Kísérő növényeik között nagy termetű, olykor erősen molyhos lágyszárúak, hagymás vagy gumós növények, valamint kevéssé húsos fajok bokrai találhatók.

Madeira alsó övében élnek olyan fűfélék és más növények, amelyek gyökereik vagy gyöktörzseik hosszúsága, illetve száruk és leveleik megjelenése és felépítése alapján alkalmasnak látszanak a nagy szárazság elviselésére. Ezek a növények azonban sztyeppen és azon kívül is előfordulhatnak. Ugyanebben az övben hagymás növények nincsenek, húsos növények viszont bőségesen találhatók. Mindezekben lehetetlen nem annak bizonyítékát látnunk, hogy az Andropogon uralta növénytársulások másféle területhez tartoznak, mint ahová dr. Vahl sorolta őket. Az első telepesek az erdőket kiirtva művelés alá vonták a földeket, és ezzel talán érzékelhető változásokat idéztek elő Madeira alacsonyan fekvő vidékének éghajlatában és talajában, valamint növényvilágának elterjedésében és megjelenésében. A tenger közelségéből, illetve a sziget fekvéséből és alakjából eredő hatásokat azonban, mint láttuk, nem tudták megszüntetni. E hatások miatt Madeirán nincs sztyepp, bár nem tagadható, hogy a sziget alsó övének csapadékviszonyai egyes években feltűnően hasonlítanak azokéhoz az országokéhoz, amelyek növényvilága alkalmazkodott a nagy szárazsághoz.